Ez a nap is elérkezett. Végre elrajtol az én kis projektem, amely már a munka során nagyon sokat adott nekem. Lendületesen vágtam bele, mert azt éreztem, szuper lesz a munka és az eredmény is. És így is lett. Már az elején kellemes meglepetésként ért, amikor sorra kaptam vissza a kedvesebbnél-kedvesebb visszacsatolásokat a kiszemelt interjúalanyoktól, a későbbiekben pedig a beszélgetések és a válaszok csak még inkább felvillanyoztak. Bízom benne, hogy ti is meríthettek majd inspirációt, motivációt vagy épp vigaszt az interjúkból.
Mától minden héten két interjúval érkezem majd hozzátok. Ezen a héten azért csak eggyel, mert február elseje a hét közepére esett. :)
Bele is csapok a közepébe és bemutatnám nektek az első Nőtársunkat, aki vállalta, hogy elkalauzol bennünket az ő sikerről alkotott világába. Ő pedig nem más, mint Bitay Andi, Social Media Manager, a Pedig készen állsz podcast és projekt megalkotója.
Andit az Instagramon keresztül ismertem meg, a tavaly pedig dolgoztunk is együtt. A közös munka építő volt, és akkor betekintést nyertem abba is, hogyan dolgozik Andi saját vállalkozásában. Így amikor azon kezdtem töprengeni, kik is szólaljanak meg a billentyűk hangjai mögül, Andi neve azonnal felötlött bennem. A válaszai pedig még inkább megerősítették bennem azt, hogy sokat lehet tőle tanulni. Olvassátok szeretettel a beszélgetést:
Hogyan definiálnád a sikert? Milyen jelentéssel bír számodra?
Hosszú út vezetett odáig, hogy ezt a kérdést most meg tudjam válaszolni, ugyanis évekig gondot jelentett nekem az önbizalomhiány és az, hogy nem láttam a saját sikereimet. Éppen ezért az, hogy ma már nyugodtan tudom fogadni valakitől az elismerést, nagy lépés nekem. A sikert nem pénzben mérem és nem követőszámban, hanem boldogságban. Ha boldoggá tesz a munkám, szívesen kelek fel reggelente és jó szívvel fekszem le este, akkor az azt jelenti, hogy sikeres vagyok. Folyamatosan dolgozom azon, hogy vállalkozóként ne várjak el magamtól többet mint, ami reálisan teljesíthető. Van például egy visszatérő Instagram tartalmam, amiben meg szoktam osztani a követőimmel azt a 3 feladatot, amit aznap szeretnék elvégezni, mert ez segít a fókuszáltságban. A kevesebb ebben az esetben tényleg több. Ha pedig ez valakinek motivációt jelent, akkor attól például sikeresnek érzem magam.
💬 A sikert nem pénzben mérem
és nem követőszámban,
hanem boldogságban.
Volt olyan pont az életedben, amikor tudtad, hogy mivel szeretnél foglalkozni, mert abban ki tudsz majd bontakozni?
Mindig tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, de ezek nem ugyanúgy kísérnek végig az életemen. Már gimnáziumban egyértelmű volt nekem, hogy valami olyan dologgal szeretnék foglalkozni, ahol az írás és a televíziós tartalomkészítés áll a középpontban, ezért tanultam tovább kommunikáció és magyar szakon, ahol elektronikus média szakirányt választottam. Igazából ez azóta nem változott, csak a világ változott közben folyamatosan. Szeretek írni, szeretek tartalmat megosztani és szeretek ebben másokat is segíteni. Az ebben való kibontakozást a Pedig készen állsz jelenti nekem, ami sokáig váratott magára, hiszen két év múlva 40 éves leszek, úgyhogy nem siettem el, de hiszem, hogy mindennek a megfelelő pillanatban jön el az ideje.
Szerinted nőként mi a legnagyobb kihívás egy vállalkozás/brand mindennapos menedzselésében?
A nők nagyon érzelmesek és sokszor a szívük irányítja őket. A férfiak sokkal racionálisabbak tapasztalataim szerint. Én szinte kivétel nélkül nőkkel dolgozom együtt, mert úgy látom, hogy nagyon nagy szükségük van a támogatásra, a fejlődésre és szívesen is csinálják ezt. Nem szeretnék általánosítani, de a saját tapasztalataim alapján ki merem jelenteni, hogy a nőknek ezerfelé kell szakadniuk a hétköznapokban és rengeteg terhet visznek a vállukon. Sokszor tartottam már online megbeszélést anyákkal, akik közben szoptattak vagy nyugtattak egy kisbabát, toltunk el kampányindításokat, mert beteg lett a gyerek vagy hasonlók. Ugyanakkor azt is látom, hogy hatalmas erő van a nőkben, hegyeket képesek megmozgatni annak érdekében, hogy a legjobbat hozzák ki magukból és a lehető legtöbbet biztosítsák a gyerekeiknek, és természetesen, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Melyik volt az a lépcsőfok az utad során, amelyből a legtöbbet tanultad?
Talán az volt a leginkább tanulságos időszak, amikor social media managerként túlvállaltam magam és képtelen voltam nemet mondani egy ügyfélfelkérésre. Teljesen kizsigereltem magam, mindenkinek meg akartam felelni és épp az ellenkezőjét értem el vele.
Az ügyfelek elégedetlenek voltak, én pedig teljesen az önbizalom-létra aljára kerültem. Viszont nagyon mélyre kerülni azért jó, mert onnan csak felfele vezet az út, úgyhogy muszáj volt felállnom és elkezdenem nemet mondani. Ebben az időszakban nagyon sokat tanultam a saját határaim tiszteletéről, a megfelelési kényszeremről és arról, hogyan álljak ki magamért. Ma már harmadannyi ügyféllel dolgozom és jobban keresek, mint akkoriban, ami hatalmas tanulság nekem.
💬 Viszont nagyon mélyre kerülni
azért jó, mert onnan csak
felfele vezet az út, úgyhogy
muszáj volt felállnom és
elkezdenem nemet mondani.
Mivel motiválod magad a zűrösebb napjaidon?
Vannak dolgok, amiket egyszerűen csak meg kell csinálni. A zűrös napok is elmúlnak, mint minden és azt szoktam mondani magamnak, hogy attól lesz valaki igazán jó abban, amit csinál, hogy akkor is megcsinálja, ha épp nehezen megy. Ugyanakkor azt is nagyon fontosnak tartom, hogy fel kell tudni ismerni, amikor másról van szó és ideje pihenni. A tudatos kikapcsolás, újratervezés vagy szünet ugyanúgy fontos része a vállalkozói útnak, mint a produktivitás.
Mit üzennél azoknak, akik ott állnak az álmaik kapujában, de még nem ragadták meg a kilincset?
Azt, hogy ne várjanak :) Sosem lesznek igazán felkészültek és tökéletesek. Mindenre nem lehet felkészülni, azok úgyis a folyamat közben derülnek csak ki. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem állunk készen a dolgokra, pedig egyetlen dologtól kezdünk el igazán fejlődni: a gyakorlástól. Meg kell tanulni élvezni a folyamatot és nem egyik napról a másikra csodát remélni.
0 hozzászólás