interjú

Női sor(s)ok - 5. rész

február 16, 2023



Ismét csütörtök van. Bízom benne, hogy mindannyiótoknak összességében a legkevésbé stresszmentes hete volt. Ha akadtak bukkanók, amelyek megtornáztatták az idegeiteket (ami mindenkivel előfordul), jusson eszetekbe, hogy a hétvége már kacsingat felénk. Ami pedig szintén ránk kacsint a mai napon, az egy újabb interjú.

És azért, hogy ma is kapjunk egy kis motiváló energiabombát, Márton Mónika, vállalkozó, mentor, a Forever Smile csapat egyik megálmodója és menedzsre osztja meg velünk kedves gondolatait. Mónikát egy közös munkával kapcsolatos elhatározásom nyomán ismertem meg, és ha másért nem, ezért biztosan megérte akkor meghoznom azt a döntést. Habár még az utunknak nagyon az elején járunk, de ha Mónikától kapok bátorító gondolatokat, akkor mindig úgy érzem, képes leszek végigmenni rajta. Remélem a vele készült beszélgetés által titeket is megérint Mónika melegszívű kisugárzása. 

Hogyan definiálnád a sikert? Milyen jelentéssel bír számodra?

Számomra az a siker, amikor én saját magammal jóban vagyok, és tényleg úgy ébredek reggelente, hogy igazán rendben vagyok, szeretek a bőrömben lenni, azt érzem, hogy könnyű felkelni, tudok lelkes lenni, igazán hálás tudok lenni azokért a dolgokért, amik ott vannak körülöttem, és nem a hiányra fókuszálok, hanem sokkal inkább mindarra, amim van, meg amit az elmúlt években sikerült megkapnom. 


💬 Igazán hálás tudok lenni 
azokért a dolgokért, amik 
ott vannak körülöttem, 
és nem a hiányra fókuszálok, 
hanem sokkal inkább 
mindarra, amim van.


Amellett, hogy magammal rendben vagyok, szerintem a siker szempontjából az is fontos, hogy olyan emberek vegyenek körbe, akikkel építő kapcsolatot tudok ápolni. Ha az életem minden területét összességében nézem, és azt látom, hogy fejlődés van, tartok valahová, akár az emberi kapcsolataimban, akár az én személyes fejlődésemben, akkor az úgy gondolom, hogy már egy sikeres élet. Úgyhogy én ezt nem az anyagiakban mérem, hanem sokkal inkább lelki értelemben, ami igazán boldogságot hoz nekem. 


Volt olyan pont az életedben, amikor tudtad, hogy mivel szeretnél foglalkozni, mert abban ki tudsz majd bontakozni?

Azt nem tudtam egészen pontosan, amíg ez az üzleti lehetőség nem jött, hogy mivel, az volt meg tisztán bennem, hogy mit szeretnék elérni. Már egészen kiskorom óta volt egy kép mindig előttem, ami jórészt egy érzést hordozott magában: sétálok az utcán napközben és bennem van ez az óriási szabadság érzés. Azt tudtam, hogy én nem az az ember leszek, aki napközben az irodába lesz bezárva. 


💬 Már egészen kiskorom óta volt 
egy kép mindig előttem, ami jórészt 
egy érzést hordozott magában: 
sétálok az utcán napközben és 
bennem van ez az óriási szabadság érzés.


Ez a szabadság érzés valahogy mindig megvolt bennem. Aztán amikor elveszítettem a nagymamámat, az volt az a pont, amikor komolyan vettem a lehetőséget és onnantól kezdve világossá vált, hogy ez lesz az én utam.

Szerinted nőként mi a legnagyobb kihívás egy vállalkozás/brand mindennapos menedzselésében?

Ami az én személyes legnagyobb kihívásom, az abszolút a pénzügyek, és ezeknek a dolgoknak a kezelése. Nem azért, mert szórom a pénzt, inkább azért, mert nekem nem az az erősségem, hogy belelássak ezekbe a folyamatokba. Én a szívemmel megyek előre, én imádom azt, amit csinálok, de valaki kell a háttérbe, aki támogat abban, hogy ezeket is menedzselni tudjam. Szóval számomra a pénzügyek kezelése mindig is egy mumus volt, minden mást pedig azt gondolom, hogy szívvel meg lehet oldani. 


Talán, ami még nehéz, és sokáig azt hittem, nekem sem fog menni, az a magánélet és az üzlet egyensúlya. Mindig az volt a hiedelmem, hogy én vagy sikeres vagyok az üzletben, vagy magánéletem van. Hosszú ideig teltek így a napjaim: tudtam, hogy mit akarok elérni, csak az üzletre koncentráltam, a magánéletemet pedig simán háttérbe szorítottam. Kőkemény vívódás volt, mire eljutottam oda, hogy rájöttem, nem kell választani, hogy mind a kettő tud jól működni, csakis rajtam múlik. 

Melyik volt az a lépcsőfok az utad során, amelyből a legtöbbet tanultad?

Minden szakasznak volt ilyen pontja az elmúlt nyolc évemben. Az egyik talán az volt, amikor eldöntöttem, hogy felépítem ezt az üzletet és nem akarok egy alkalmazotti viszonylatban leélt, bezárt életet élni, akkor hazaköltöztem a szüleimhez másfél évre, és nekem ott alapozódott meg az utam. Először nem hittem el, hogy önállóan el tudok kezdeni egy életet Budapesten, és amikor visszaköltöztem, akkor körülbelül másfél évig egyedül éltem. Amennyire féltem tőle, olyannyira életem egyik legszebb időszaka lett. 


Egy másik ilyen pont, amikor életem első nyaralását töltöttem Mallorcán teljesen egyedül. Úgy, hogy addig nem ültem egyedül repülőgépen, nem voltam egyedül egy másik országban. Olyan sok felismerést adott nekem az, hogy nem kell senki ahhoz, hogy én magam meg tudjak oldani dolgokat, hogy egyedül is boldog tudjak lenni. Valahol ott annyira belém nőtt ez a belső erő, amelyre a mai napig sokszor visszacsatolok. Talán ezek voltak azok a pillanatok, amikor azt éreztem, hogy egész vagyok, minden más, ami érkezik, az csak többé tud tenni.

Mivel motiválod magad a zűrösebb napjaidon?

Most már hagyom. Nem akarok ellenkezni. Nem ellenkezem az ellen, hogy éppen van egy rossz napom, vagy ha nagyon fáradt vagyok, akkor nem akarok mindenáron toppon lenni. Ha érzem, hogy a testem nagyon ellenkezik, akkor már nem fogom erőltetni azt, hogy csak azért is lemegyek az edzőterembe, hanem akkor megengedem, hogy pihenjen. Inkább megkérdezem magamtól, hogy mire van szükségem. Aztán mindig jön a válasz. Csak az, hogy elfogadom az adott állapotom és engedem megtörténni, nekem már nagyon sokat segít. De egyébként, ha egy jó könyvet olvasok, ha zenét hallgatok, vagy ha meditálok vagy jógázom, mind szépen ki tud mozdítani ezekből az állapotokból. 


Mit üzennél azoknak, akik ott állnak az álmaik kapujában, de még nem ragadták meg a kilincset? 

Szerintem ilyenkor kell felkészítenünk magunkat arra, hogy az élet mindig próbák elé állít, és nem szabad azt a kilincset elengedni. Meg kell ragadni, mert ha az ember kitart ezeknél a próbatételeknél, és úgy fogja fel, hogy ezzel az élet csak kíváncsi arra, hogy én ezt tényleg akarom-e, és lép még előre egyet, akkor be tud menni azon az ajtón. Úgyhogy soha nem szabad ilyenkor feladni, hanem meg kell tenni még azt az egy-két lépést előre. 


💬 Soha nem szabad ilyenkor feladni, 
hanem meg kell tenni még azt az 
egy-két lépést előre. 


Én azt gondolom, hogy ilyenkor csak a komfortzónán lép át az ember, vagy a saját félelmein kerekedik felül, és akkor jönni fog az az élet, amit szeretne. Abban az életben pedig nem a világ változik meg, hanem egy fokkal feljebb lépünk, aztán ott ugyanúgy jönnek a kihívások, de az élet, most már megtanultam, pont ettől szép, hogy minden szinten van, amit meg kell fejlődni, és a változás az egyetlen állandó dolog. 

  • Share:
TimiWrites

You Might Also Like

0 hozzászólás

NSz

    Press

    Follow on instagram