Érezted már úgy, kedves Nőtársam, hogy kezded elveszíteni a kontrollt? Hogy nem találod önmagad, és nem érted, hogyan eshetett meg, hiszen egy hete még szilárdan hitted, hogy a jó folyóban evezel, és végre megtaláltad azt a szigetet, amiért érdemes hajtani?

Ebben az állandóan hömpölygő világban, ahol folyamatosan érnek az impulzusok, nem könnyű úgy evezni, hogy ne billenjen meg a csónak. Néha erősen kell tartani a lapátot, máskor épp, hogy lazán kell engedni, picit hagyni, hogy a folyó hullámain is ringatózzunk. Megannyi behatás, elvárás és szabály közepette érezhetjük úgy, hogy az evezőt néha majd kikapja a kezünkből a folyó, de előfordulhat az is, hogy el is sodorja.

Az, hogy úgy érzed, elbizonytalanodtál, elvesztetted a fókuszod, vagy már nem érzed azt a bizsergető izgatottságot, amit az első lépéseknél, nem jelenti azt, hogy nem jó vizeken utazol. Ez azt jelenti, te is emberből vagy.

Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, muszáj minden nap száz százalékon pörögnünk és boldognak éreznünk magunkat, mert különben kiesünk a ritmusból és odalesz minden. De ez korántsem ennyire szükségszerű, sőt. Ahogy a boldogságnak, úgy a kevésbé kellemes érzéseknek is megvan a maga helye. Engedj teret a boldogságodnak és éld meg minden porcikáddal, ha épp az tombol benned. Viszont, ha épp szomorú, elgyengült, frusztrált, dühös vagy bizonytalan vagy, azt is olyannyira be kell engedned, mint az örömöt vagy a boldogságot.

Igen, tudom, korántsem olyan egyszerű egy hajóban evezni a dühvel vagy éppen a szomorúsággal, de nem lökheted csak úgy ki őket a ladikból, mert az csak a vizet kavarná fel. Gondolj csak bele, minden egyes negatív érzéssel, amit megpróbálsz kitaszítani, a folyó egyre erősebb sodrású, feketébb, kiszámíthatatlanabb lenne, és a hajóút pedig egyre kevésbé élvezhető. Viszont, ha egy darabig elcsónakázol vele, hagyod, hogy megélje a saját útját, akkor egy kis idő elteltével magától röppen majd ki a csónakodból és ismét átadja a helyét a boldogságnak. De ha ott köröznek a hajó körül, megzavarva a vizet, akkor az erős sodrásban annyira elveszíted a kontrolod a saját ladikod felett, hogy az örömnek sem lesz ideje beszállni melléd.

Szóval, engedd meg magadnak, hogy legyen egy rossz napod, legyen néhány olyan órád, amikor semmihez nincs kedved, aztán ragadd meg ismét az evezőket és a pozitív töltettel karöltve evezzetek tovább a következő szigetig.

Érezted már te is úgy, kedves Nőtársam, hogy mennyire jó lenne, ha az új év kezdetével, és a régi végével, egy teljesen új életbe is lépnénk át? Legalábbis úgy, hogy nagyon sok mindent végleg magunk mögött hagyjunk, vagy ha egy szokást nem tudtunk úgy csiszolni korábban, ahogy azt szerettük volna, akkor az ez év indulásával sokkal egyszerűbb lesz.

Bennem felmerült egy kérdés, amit veled is szeretnék megosztani. Miért van szükség új évre ahhoz, hogy új ént faragjunk magunkból? Te gondolkodtál már ezen?

Én úgy érzem, ahhoz, hogy bevezessünk egy új szokást, elkezdjünk egy addig sosem űzött tevékenységet, munkahelyet váltsunk, vagy netán teljesen új életet kezdjünk, az év bármelyik pontján jogunk van. Ha nem érzed magad jól a bőrödben, ha szeretnél a futás helyett jógázni, ha végre letépnéd a láncaid és felállnál abból a székből, ahol már évek óta görnyedsz, hogy saját vállalkozást indíts, azt megteheted május tizennyolcadikán, augusztus harmadikán vagy október tizenkettedikén is. Nem kell ahhoz egy számmal többet mutatnia a naptáradnak, hogy meghozd a döntést és lépj.

Bármi is legyen a terved, a célod, bármilyen dátumot is mutasson a telefonod kijelzője, határozd el magad és tedd meg! Tedd meg, kedves Nőtársam, mert az élet nem tart örökké, és a lehetőségek is ritkán kopogtatnak be hozzánk kétszer.

Igen, ez most kissé közhelysre sikerült, de amennyire közhelyes, annyira igaz is. Te pedig megérdemled a legjobbat, hogy úgy érezd magad a bőrödben, ahogy az számodra a legkomfortosabb.

Az újévi fogadalmakra amúgy is azt mondják, nagyon hamar dugába dőlnek, de talán a május tizenyolcadikai döntésekre ez a szabály nem igaz. Micimackó egyik bölcsessége szerint „Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okoabb, mint gondolod.” Ez pedig rád is vonatkozik. A bátorságodhoz peddig nem kell egy új év, csak te magad. Az az erő, ami benned rejlik. Nézz jó mélyen magadba, ragadd meg jó erősen és rántsd elő. Hidd el, ha egyszer a kezedben tartod az erődet, onnantól több energiág és kitartásod lesz ahhoz, ami megszületik benned. Ahhoz, hogy ne add fel akkor sem, ha teljesen elbizonytalanodnál. Erről pedig egy következő bejegyzésben fogok neked írni.

Addig is, ne feledd, kedves Nőtársam, habár ma még (vagy már) január tizennyolcadika van, és nem május, de ha most szeretnéd azt a bizonyos újat, hajrá! Ha pedig három hónap múlva ébred fel benned a gondolat, akkor engedd majd kivirágozni.

Szerda délután van. Átlagos szerda. A munkahelyeden az iróasztalod mellett ülsz és az ablakon bámulsz kifelé. Miközben egy kutyáját sétáltató férfi komótosan sétál el előtted a járdán és a még kopár bokrok ágait egy elsuhanó autó lebbenti meg, te azon tűnödsz, vajon ez az év más lesz-e, mint a többi?

Annyi új ötleted van, olyan részletekre kiterjedő álmok lebegnek a szemed előtt, amelyketől feldobottnak és energikusnak kellene érezned magad. Te mégis a kétely és félelem halvány, de annál makacsabban körülötted lebegő fátyla mögül próbálsz kitekinteni az előtted álló világba.

Kételkedsz, mert nem tudod igazán elhinni, hogy mindaz, ami benned rügyre pattant, képes is lesz virágba borulni. Úgy érzed, azok hangja, akik inkább lebeszélnének a bizonytalanról, a már-már keserves biztos miatt, sokkal erősebb, mint a te álmodó éned még bátortalan hangja.

Félsz, mert az a megszokott, az inkább elfogadott, hogy mindenki marad a saját taposómalmában, meg sem próbálnak kitörni onnan, mert az túl sok erőfeszítést igényelne. Amúgy sem vagy elég jó, elég erős, elég tapasztalt, és a lista végtelen... Félsz, mert a célok elsőre mindig bizonytalanok, és különben is annyira távoli és elérhetetlen, mintha nem is benned fejlődött volna ki. Ki hinné el, hogy meg is lehet valósítani?

TE. A válasz ennyire egyszerű. Lehetne ezt bonyolítani, és megmagyarázni azzal, hogy ez annyira közhelyes, de volna értelme? Biztosan szinte mindenki hallotta már a színes Disney meséket megálmodó, aztán pedig megalkotó Walt Disney híres mondatát, miszerint: „If you can dream it, you can do it.”, azaz „Ha meg tudod álmodni, meg is tudod csinálni.”

És ez tényleg ennyire egyszerű. Rendben, a megvalósítás már valószínűleg nem olyan lesz, mint a karikacsapás, de ez az idézet nem is erről szól.

Ez arról szól, hogy ne ragadjunk le ott, hogy megálmodunk valamit, beleéljük magunkat, átéljük, milyen lenne, ha megvalósulna, aztán mégis hagyjuk magunkat legyőzni a korlátozó gondolatok, a kishitű emberek, a negatív visszajelzések által. Ma nem tudnánk könnyezni az Oroszlánkirály képkockáin, nem repülnénk együtt Aladinnal a csodaszőnyegen, nem szurkolnánk a szörnyetegnek, hogy a szépség még időben beleszeressen, nem orrolnánk meg a gonosz mostohára, aki megmérgezte Hófehérkét, nem szelnénk a habokat a kis hableánnyal és nem tornáznánk együtt Micimackóval egy elmajszolt csupor méz után, ha egykor Walt Disney nem hitt volna mélyen ebben a kijelentésben.