Naná! Vágná rá azonnal minden utazás-imádó a választ. És nem tévedne. Utazni tényleg megéri. Legyen szó egy pár napos kiruccanásról, vagy két hetes nyaralásról, járjunk épp belföldi utakon, vagy tapossuk egy másik ország utcáinak kopott köveit, (el)utazni az egyik legjobb dolog, amit magunknak ajándékozhatunk.
Még úgy is, ha már az üdülés első napján az az érzés kerít hatalmába, hogy rossz ötlet volt ide jönni, és az egész nem ér így semmit. Még akkor is, amikor a tömegközlekedés az őrületbe kerget, a hőségtől nem jutunk levegőhöz, izzadunk, az idegeink pattanásig feszülnek, a többi idegesítő, tapintatlan turistával kell konkrétan megharcolni egy ülőhelyért, és még így is utolér a rosszullét, és a végállomás előtt jó pár megállóval le kell evickélni a buszról, mert menten elájulunk.
Na, ki szavazna arra, hogy így induljon a nyaralása?
Én nem. Nem is így terveztem, mégis így alakult. És igen, ilyenkor talán azt kívánjuk, bárcsak a védelmet nyújtó otthonunk falai között lehetnénk... arról álmodozva, hogy itt nyaralunk. :D
De aztán fordul a kocka. Egy kellemes esti séta közben, amikor már a kánikula is kegyesen odébb állt (legalábbis másnapig), egy békésen úszkáló, csodaszép hattyú mellett megtorpanva elmélázunk, hogy mégis erre volt szükségünk. Nézzük a helyieket, ahogy a mindennapos esti rutinjukat végezve, különféle horgászbotjaikkal egymás után sorakozva, állnak a tó partján és kiegyensúlyozottan végzik a gyakorlott mozdulatokat.
A tó vize sötétkékre vált, csak a hold és a körben magasodó hegyoldalakon álló épületek fényei csillannak meg a felszínén. Mint egy pompás gyöngysor, amit minden este magára ölt a táj.
Reggel a nap sugarai már tüzesen verődnek a tóra néző erkélyre. A látvány bámulatos. Alattunk autók száguldanak el, a kis bárban helyi férfiak iszogatnak és hangosan beszélgetnek. Hajók és motorcsónakok fodrozzák a smaragdzöld vizet. Egy séta a tó mentén húzódó ösvényeken, színesebbnél színesebb virágok, hajókázás a tavon, az érzés, ahogy a szél belekap a hajadba, kikötni egy városkában, ahol tarka házak sorjáznak és emberek nyüzsögnek. Ez a hely tényleg elképesztő.
És ekor már biztos. Minden döccenő ellenére is, utazni érdemes. Mert így fedezünk fel más világokat, eltérő perspektívákat, ismerünk meg kultúrákat, kóstolunk ínycsiklandó ízeket, merülünk el egy hely varázsában. Utólag pedig úgyis a szép marad meg, a nehézség elhalványul, tapasztalattá alakul, és legközelebb talán már nem kell egy buszon tolongva utaznunk. De ha mégis? Talán úgyis megéri. :) ♡
0 hozzászólás